HIBÁTLAN ÉS SZEPLŐTELEN BÁRÁNY

Túrmezei Erzsébet: Kérdez a gyermek

Ott fenn lakott a csillagok felett,

de amikor karácsony este lett

lejött a földre, mint kicsiny gyermek.

És óh a hidegszívű emberek!

Kis istállóban kellett hálnia.

Szalmán feküdt Ő, az Isten Fia.

Elhagyta érettünk az egeket:

Ugye, apukám, nagyon szereted?

Az apa nem szól. Olyan hallgatag.

De a kis kedvenc nem várt szavakat,

odaszorítja vállára meleg,

kipirult arcát, s tovább csicsereg:

Kicsiny gyermek lett, gyenge és szegény,

és ott aludt az állatok helyén,

szűk istállóban. Nem is érthetem.

Milyen meleg ágyacskám van nekem,

pedig csak a te kislányod vagyok.

S Ő Isten Fia, Ő a legnagyobb,

szalmán feküdt, amikor született.

Ugye apukám, nagyon szereted?

Kint csillagfényes hideg este tél.

Bent apja ölén kisleány beszél:

Ott se nyughatott szalma-fekhelyén,

Futniuk kellett éjnek éjjelén.

Halálra keresték a katonák.

Menekültek a pusztaságon át.

Milyen keserves útjuk lehetett!

Ugye apukám, nagyon szereted?

Az apa leteszi a gyermeket.

Ugye szereted? Ugye szereted?

Nem bírja már, el kell rohannia!

A jászolban fekvő Isten Fia

karácsonyesti képe kergeti.

Feledte és most nem feledheti.

Most a szeméből könyre-könny fakad.

Most vádakat hall, kínzó vádakat.

Elmenekülne még, de nem lehet.

Most utolérte az a szeretet.

S míg a szívébe égi béke tér,

mintha körül a hólepett, fehér

tetők, utak felett távol zene,

angyalok tiszta hangja zengene

szívet szólongató, szép éneket:

Szegény lett érted. Ugye, szereted?                                     

                                   Ü D Í T Ő    V E R S E K

                                     Petőfi Sándor

                               MIDŐN A FÖLDÖN

                 Midőn a földön még csak pár ember vala,

                 Már meghalt egyik a másiknak általa.

                 Ábelt megölte Kain.

                 Ha a világ végén majd újólag

                 Két ember lesz a föld határain.

                 Ők is bizonnyal így egymásra rontanak.

                 S aki ott megmarad ott,

                 Nőül fog venni egy vadállatot.

                 Talán e vadállatnak méhibül

                 A réginél szelídebb emberfaj kerül.

                             Kard és lánc

                  Földre szállt a legszebb angyal

                  Isten engedelmivel, hogy

                  Fölkeresse, megtekintse

                  A legszebbik szép leányt.

                  Megtalálta, Megszerette.

                  És ezentúl rája nézve

                  Szebb volt a föld, mint a menny,

                  És ezért is minden éjjel

                  Le-lejárt a szép leányhoz.

                  Csillagról-csillagra lépett,

                  És midőn elérte már

                  A legalsó csillagot,

                  Ottan egy hattyúra ült,

                  Egy fehér hattyúra, és ez

                  Hozta őt a lányka mellé,

                  Aki őt kertébe várta,

                  S szűz mosollyal fogadá,

                  Melytől a bimbók kinyíltak,

                  És az elhervadt virágok

                  Újólag föléledének.

                  Ottan ültek és beszéltek,

                  Míg a hajnal nem hasadt,

                  És beszédök mindenről folyt,

                  Ami szép és ami szent.

                  A leányka szemlesütve

                  Hallgatá a fényes angyalt,

                  S ahogy egyszer föltekintett,

                  Annyi bűbáj volt szemében,

                  Hogy az angyal térdre omlott,

                  És egy csókot kére tőle,

                  És a lyány meg nem tagadta.

A HuPont.hu jelszava az, hogy itt a honlapkészítés ingyen van! Honlapkészítés Ingyen

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat